ELEGEM VAN! ... nagybetűkkel... és mégis miből? nem is tudom hol kezdjem.
Szerintem jó pár anya-társam van így, nap, mint nap...

Elegem van a férjemből, a munkámból, a háztartásomból, szüleimből-anyósomból, magamból, néha a gyerekemből .. egy szóval az egész életemből.

Persze ez most egy hatalmas nyivákolásnak tűnik, pedig nem az. Rojtosra vannak az idegeim, és érik bennem a gondolat, hogy változtatnom kell. Még nem tudom egészen pontosan mit és hol, de kell, KELL!

Petrus most aludt el, végre időben, olyan édes... minden este elmondom Neki, mikor elalszik, hogy "SZERETLEK". Ezt nem Neki mondom, hanem a kis LELKÉNEK. Hiszek abban, hogy ilyenkor mélyen tudok a lelkével beszélni, hogy tudja, mélyen, hogy csak Ő jár a gondolataimban. Fura érzés, de nyugtató.
...és ahogy egyre csak nő, megy az idő, fájdalmas érzés, hogy vajon meddig tudom esténként elmondani, pontosabban a lelkének, hogy szeretem.

Olyan kevés időt töltök Vele, és Ő pedig olyan pontosan jelez, minden áldott nap, hogy "Anya, ITT VAGYOK"! Én csak dolgozom, és egyre mélyebbre ásom magam ebbe az egész vállalkozásba, pedig minden egyes nap megkapom a férjemtől, hogy itt semmi sem az enyém. Minden egyes fillér, amit termelek, az Övé. Néha szívem szerint felállnék, és elmennék, el, messze, el...
De a becsületem és felelősségérzetem, főleg az alkalmazottak irányába ennél nagyobb. És mit szólna Petra, ha ezt megtudná, hogy én csapot-papot otthagyok...nem lehet, meg hát imádom amit csinálok. Végre olyan, amiben jól érzem magamat. Pedig ahogy észreveszem, nem sok nőt vonz igazán a kozmetikumok világa; megveszi a napi tusfürdőjét leárazva a Dm-ben vagy METRO-ban, nem is érdekli mi van benne, a lényeg, hogy a kupakot felpattintva egyből jó illata legyen. No meg a csomagolás, anyám...milyen hülyére vesznek minket?!
Szóval én csak egyre mélyebbre és mélyebbre ásom magamat az üzleti életben, a kozmetikumok forgalmazásában, megküzdöm a napi kis küzdelmeimet. Mert nőnek lenni még mindig kínzás; miért? A férfiak nem mondják ki, de jobban szeretnék ha a tűzhely mellett állnánk, meg este kis topánkában, merész, szexi fehérneműben lihegnénk az ajtóban, miután a gyerek elaludt, a lakás rendben, és kerestünk napi nettó 500.000 forintot. Hol élnek ezek?

...és itt a férjem. A férjem. Mélyponton vagyunk, keményen. Nem ez az első alkalom, csak eddig én küzdöttem ki magunkat, Ő meg sodródott velem. De most valahogy én maradok a mélyponton, csak Ő próbálkozik. Látványosan küzd, néha már én érzem magamat szarul, de egyszerűen nem megy, annyi minden fáj, fizikailag is. Ahogy mondani szokták, túllépni lehet, de felejteni nem. A 8 év olyan sűrű volt, mások 20 év alatt élnek meg ennyit, mint mi. Nekünk már az első hónapunk sem volt egyszerű.

Persze a kérdés okkal felmerül, hogy miért nem hagytam ott, már akkor? Én mindig azt szoktam erre mondani, hogy mert "szerethető ember". Olyan mint egy gyerek, akit az anyja érzelmileg elhagyott és ez csak rosszat szült benne - belőle. És lehet itt hibáztam, hogy szerepet rontottam az Ő életében. Én az alakommal, jellememmel nem a NŐ-t testesítem meg a szemében, kristály tisztán az ANYA szerepet játszom nála. Ez minden kommunikációs csatornánkon látszik, nem beszélve a szexről.

Egy tipikus nő most pro-kontra listát írna: sokszor gondoltam magamban végig, miközben egyedül ingázok Szombathely és Budapest között az autópályán, hogy melyik felére billenne a mérleg. Mindig a kontra nyer....ez szörnyű felismerni, hogy élek valaki mellett, és alig tudok jó tulajdonságot felsorolni mellette, pedig életem legszebb ajándékát kaptam Tőle: Petrát!

Nehéz elkezdeni az életemről írni, de úgy érzem lassan bezárult a kört, akinek kiönthetném a lelkemet, marad az írás.

Változtatnom kell, ezt mondtam már? Hát persze, hogy mondtam, csak ez jár a fejemben, hogy mit, mikor és hogyan! De valamit tennem kell, mert robbanni fogok, és ennek a levét legkevésbé a kislányom igya meg.
Olyan kis különleges, nem szeretném ha úgy járna, mint a férjem. ..hogy a Szüleinek sokkal fontosabb volt mindig, hogy a pénzt összeharácsolják, mint, hogy a fiúk érzékeny lelkét felfedezzék és jobban, többet foglalkozzanak Vele. Pedig kellett volna. Gábor már itt kisiklott. Pedig nem is tehet róla. Milyen érdekes ugye?

Lehet a világ legnagyobb baromságát teszem ezzel a bloggal, de ki kell vetnem az érzelmeimet magamból! Félek...hogy mi lesz velem, velünk, Petrával. Egy biztos, hogy egyre durvább, nyersebb vagyok, egyre inkább utálok mindent körülöttem. Én nem fogok nyugtatókon élni, sem alkoholon, sem drogon, nem fogok se pasizni, se bulizni járni, zülleni....NEM, én nem ilyenekben látom a megoldást, egyszerűen magamban kell rendet raknom, de gyorsan.

Jó éjt!